06705391309E-mail küldés »
06 70 539 1309
H-P., 8-16 óráig
Ingyenes szállítás
30 000 Ft-tól

Ezek lesznek 2020 (t)rendhagyó tavaszi-nyári színei az amerikai „színlady” szerint

2020 FEBRUÁR, 2020. 02. 16.
  • A Pantone Color Institute igazgatónője, színspecialistája, Leatrice Eiseman, idén tavasszal fittyet hány arra a már-már szokványosnak is nevezhető meglátásra, mely szerint a színek nemtől függőek. Véleménye szerint semmiképpen sem szabadna beskatulyázni és nemhez igazítani a különféle színeket

A mindenkit ugyanolyan szívélyesen, befogadóan üdvözlő Pantone-szellemiséghez igazodó módon a 2020-as év tavaszi-nyári kollekciója a színhasználatok terén is ehhez az eszméhez zárkózik fel. A Pantone idei listavezető színe a skarlátvörös (Flame Scarlet), valamint az ugyancsak nem-lehet-nem-észrevenni színtípus a sáfrány (Saffron). A tavaszi színszezon a jól bevált kék három változatát is piedesztálra emeli. 

Talán azt gondolnánk, hogy ezek a színek kizárólag a (t)rend világszínpadán bemutatott és felsorakoztatott, véletlenszerűen kiválasztott színekként lépnek a divatkedvelők elé… nos, ki kell ábrándulnunk vagy éppen ellenkezőleg. Miért? Egyrészt mert a tavasz az újjászületés, a remény, a szerelem, a megújuló erő szimbóluma, ebben az erővel telített atmoszférában méltó és jól megérdemelt helyet érdemelnek a fent felsorolt színek közül úgy a vörös és a zöld mint a kék. Hogyan is lenne nélkülözhető éppen a vörös, hiszen ez az ősenergia, a szenvedély és erő színe, melyet a kék nyugalma egyensúlyoz ki.

Másrészt viszont Leatrice Eiseman arról is nyilatkozik e színek vonatkozásában, hogy nem tagadja a tényt, mely szerint a divatot a politikai mozgások, a világ történései is nagyban befolyásolják. Mindaz, ami ma divatként jelenik meg, az tegnap még a világ eseményeiben forgolódott körülöttünk. A 2020-as kék-színrangsora a divattervező és „színlady” szerint tudatosan nem az erős, felsőkategóriás kékre esett, hanem egy kiegyensúlyozott, átható, harmonikus kékskálára. A fókusz tehát a kiegyensúlyozásra, a háborítatlanságra helyeződik, ebben a keretben pedig ugyanolyan súllyal kapnak helyet a rangvezető forró színek, mint a nyugalmat, az idillt képviselő kék árnyalatai. Épp ahogyan a világ eseményei mintegy forronganak körülöttünk és mi mindezt békés, nyugodt pillanatokkal igyekszünk minden alkalommal kiegyensúlyozni. 

Eiseman 2020 tavaszi színeire vonatkozó nyilatkozatához még hozzáfűzte, hogy a férfiak és nők közötti szakadék most már nem egy tátongó kráter, hanem egyre szűkül a közös és kölcsönös tiszteletmegadásnak köszönhetően. Ebből kifolyólag már kevésbé életképesek a „fiús” és „lányos” színek. Az egyenlőség erről is kell szóljon, hogy nincs külön szín férfiaknak, sem pedig nőknek. Amikor egy szín megszólít téged és rendkívüli késztetést érzel arra, hogy ezt ruhaként magadra ölthesd, akkor tedd is meg, nemtől függetlenül, így is tehetünk a címkézések megszüntetése érdekében – mondta Eiseman. 

Végezetül a 2020-as év tavaszi szín margójára még annyit fűzünk hozzá, a Pantone-színlady szavaival élve, hogy mindebben a multiszenzoros faktorok is kulcsponti szerepet játszanak. Eiseman szerint az olyan színek, mint példaképpen a metélőhagyma (Chive), a narancshéj (Orange Peel), a napfény (Sunlight); a fahéj (Cinnamon Stick), vagy éppenséggel a szőlőkompót (Grape Compote) nagy szerepet játszanak a multiszenzor-jelenségben.  Eiseman meglátása szerint az elkövetkező generáció divattervezőinek digitális hozzáértése a kollekciókat még ennél is multiszenzorosabbá teheti. Ez nem más, mint a szín jövője – egyfajta szinesztézia, azaz az együttérzés, az összeérzés reakciója. Vannak, akik a szinesztéziát valamiféle mentális állapotként képzelik el,  nem úgy a Pantone színspecialistája, aki szerint ez nem csupán egy mentális jelenség, hanem egy káprázatos dolog. Gondoljunk csak bele abba, hogy vannak, akik meglátva egy színt rögtön csatolnak egy hangot, amely a színt kíséri, megint mások meghallanak egy hangot és egy ezzel összecsengő színnel asszociálják mindezt. De ugyanez elmondható a szaglóérzékelésről is, hogy amikor beszippantunk egy illatot az a fejünkben automatikusan kapcsolódik egy színhez. Ez fantasztikus – nyugtázta Leatrice Eiseman. 

                                                                                                                          

Ezek után már mindannyian repesve várjuk a Pantone 2020 tavaszi-nyári toplistás színeit, nem igaz? Alább soroljuk:

 1. A figyelem(felkeltő)mágnes: 18-1662 skarlátvörös (Flame Scarlet)

18-1662 lángvörös: a határozottság, az önbizalom, az erő színe, mellyel a következő üzenetet közvetítjük a világ felé magunkról: itt vagyok, figyelj rám! Ebben a színben pompázott nemrégiben az amerikai First Lady, Melania Trump is.

                   
                                                                                      

2. 14-1064 sáfrány: a napfény színe (Saffron)

A sárga egy klasszikus tavaszi szín, mely a tavaszi melegség színe,  viselése közelebb hozza a napfényt hozzánk. Ugyanakkor a sáfrány nem egy „visszahúzódó” színárnyalat, ellenkezőleg: a határozottság színe. A sáfrány egy határozott, markáns szín, ám nem az egyetlen ilyen, hiszen vele egyszinten említhető a metélőhagyma karakán zöld színe egyaránt.     

                                                                                      
   
                                                                                                      

3. Klasszikus kék (Classic Blue)

A klasszikus kék a határok nélküliség, az óceán színe, mely a végtelen égboltot hozza magával, mélysötétségével életerőt, nyugalmat, békét áraszt. Eiseman szerint ebben a színben ugyanolyan mértékben benne van az állhatatosság, mint a megbízhatóság. A hírességek világában Meghan Markle egy rendíthetetlen klasszikus kék hívő.           

                                                   
   
                                                                                                      

4. Bizkaia zöld 15-5718 (Biscay Green) 

A zöld ezen árnyalata egy hűvös vízszín, amely utazási terveinkkel is összecsenghet – ahogyan azt a neve is mutatja. A Madrák szerelmesei, Lilly Pulitzer vásárlói, valamint a Preppy kézikönyvek olvasói számára korántsem ismeretlen ez a színárnyalat. Ezzel a színnel meg lehet állítani a világot, el lehet szakadni a hétköznapoktól, viselése által karnyújtásnyira érezzük magunktól az utazást.

   
                                                                                                      

5. Metélőhagyma 19-0323 (Chive)

Az egyre tudatosabb, egészséges életmódra törekvő emberek egyik favorit színévé lépett elő a stílustudatosok világában. Olivia Colman is a Chive mellett tette le a voksát, amikor metélőhagyma színű ruhában vette át az Oscar-díjat 2019-ben.

     
                                                                                                    
         
                                                                                                                                                            

6. Kopott farmer 17-4021

A Pantone kopott farmer színárnyalata visszarepít bennünket a kilencvenes évekbe, amikor a sötét farmer tendenciát felváltotta a jobban mosható, tisztítható babakék. A kopott farmer színt Eiseman egy szuper-kényelmes és izgalmas színárnyalatnak nevezte, amely a már többször mosott ruha varázslatát hordozza magában az újonnan vásárolt merevsége helyett. A Proenza Schouler, Missoni, valamint Alberta Ferretti egyaránt 2019-ben felkarolta ezt a színt. 
7. Narancshéj 16-1359 (Orange Peel)

Emlékeztek a  sokunk gyermekkorából kedves emléket hordozó WALL-E film azon jelenetére, amikor a világűrben hazaérkezésükre váró emberek pirosruhás divatja egyszerre a kék színre vált, mondván, hogy most már a „kék az új piros”? Nos, valami ilyesmi történik napjaink divatvilágában a narancs színnel és árnyalataival. Vajon ennek hatására egy újabb kérdés merül fel, mely szerint: a narancs az új fekete? 

Ez a sárgás szín az elmúlt tíz évben nagyobb figyelemben részesült, mint az ezt megelőző években. A hírességek között itt van példaképpen Kendal Jenner egyedi tollas Versace-ruhája a Met Gálán. Emlékszel rá? Akkor felidézzük Neked, íme:
A narancshéj végre nem korlátozódik csak néhány szezonra, hiszen ez a meleg tónus egyre többször van jelen a divatban szezontól függetlenül. 

 8. Mozaikkék 18-4528 (Mosaic Blue)

A művészetkedvelők körében nagy elismerésnek örvend ez a kékeszöld árnyalattal rendelkező szín, amelyet Vincent Van Gogh is előszeretettel használt. A mozaikkék egy összetettebb kékfajta, amely felsejlik a történelmi jelentőségű kárpitokban – mondta Eiseman. Ez egy kecses, kifinomult és rejtélyes kék. 

9. Napfény 13-0822 (Sunlight)
Ezzel a lágy, pasztellszínnel belophatjuk életünkbe a tavaszi nap-éj egyenlőséget és a meleg jelenlétét.

Vess egy pillantást Zendaya napfénysárga kockás felsőjére és zöld nadrágjára (Jacquemus), amellyel részt vett a Teen Choice-on:

Ugyancsak a napfény szín viselése mellett voksolt Alicia Vikander is, aki a vörös szőnyegen pánt nélküli földig érő Louis Vuitton ruhában vonult végig:

10. Coral Pink 14-1318

A Coral Pink Priyanka Chopra, Kate Middleton és II. Erzsébet királynő által egyaránt kedvelt, meleg, barátságos színárnyalat:

Amellett, hogy e szín (kép)viselői kiemelkednek a tömegből, a Coral Pinkről elmondható, hogy saját történettel büszkélkedik, hiszen kikövezte a Living Color népszerűségét világszerte. Eiseman szerint ezzel a színnel használói, rajongói szeretnek évről évre kísérletezni, új módon kombinálni. Ez a magával ragadó, hízelgő szín 2020 tavaszán is belopja magát sokak szívébe. 

11. Fahéj 18-1345 (Cinnamon Stick)
Földes, meleg szín, mely a fűszer édes, ünnepi kedvcsináló érzését kelti fel.

Rennee Zellwegger a Judy Garlandról szóló film egyik jelenetében egy fahéjszínű rakott ruhát viselt:

12. Szőlőkompót 18-3513 (Grape Compote)

Ez egy rendkívül lágy árnyalatú lila szín, amelyet magadra öltve az a kérdés motoszkálhat a fejedben, hogy: Miért is nem hordtam ezt korábban? A nagyszerű semlegesség színe, egy pompás megoldás arra az esetre, ha nem szeretnél bézs vagy szürke ruhát viselni. Eiseman szerint ezáltal a szín által spontánabbak, kreatívabbak leszünk. 

Ha más nem is, legalább Spike Lee Grape Compote árnyalatú öltözéke eszünkbe juthat ezzel kapcsolatban az Oscar-díj átadóról:

Felkészültél a tavaszi színzsongásra?

Webáruház értékelés

www.divatshoppp.hu

4.9

Nagyon szép felsőket kaptam ismét.!..Köszönöm

Bognár Bernadett
Szigetvár

Gyors szállítás,jó minőség,korrekt árak.

Dr Fülöp Zsoltné
Kiskunmajsa

Jó minőség, gyors szállítás!

Vass Anna
Budapest XIX. kerület

Ma kaptam meg az első rendelésemet. Azt kaptam, amit vártam, minden tökéletes volt. Biztosan fogok még rendelni, és ajánlom is az oldalt másoknak i...

Gáspár Lászlóné
DABAS

Már többször rendeltem ruhákat. Megbízható, pontos. Nem csalódtam bennük, reméĺem nem is fogok. Ajánlom Mindenkinek

V Ágnes
Debrecen

Szetezheto arak es ruhak

Balogh Judit
Szombathel,

Most rendeltem másodszor a Divatshoppp oldaláról. Eddig csak jó tapasztalatom van. Máskor is fogok vásárolni. Szépek a ruhák,gyors pontos kiszállí...

Kupeczné Péter Bernadett
Szentlőrinc

Nagyon szeretheto arak.es ruhak

Balogh Judit
Szombathel,


Mindíg a megfelelő, jó minőségű árút kapom.

Varga Józsefné
Salgótarján

Többször rendeltem már, szinte minden nadrágom innen van. Gyors szállítás jó árú ✨

Gyöngyösi Katalin
Dunaharaszti

Többször rendeltem már. Soha nem csalódtam a termékben.

F.Anett

Nagyon szépen köszönöm a csomagot, minden nagyon tetszik és jó rám...tökéletes..megvagyok elégedve, minőség nagyon jó. Köszönöm szépen, szép napot ...

Kékesi Jenőné
FÓT
Kosárba

Kosárba helyezve

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbálja újra.